Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Európába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?


Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.


Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?


A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet – és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?


Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, miért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.


Aki tipeg, miért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!


Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.


Lábát szedi, a ki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?


Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó – egy kép – egy zamat!


Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, miért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?


Bandukoló miért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?


Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.


Aki cselleng, nem csatangol,
Ki „beslisszol” elinal,
Nem „battyog” az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!


Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?


Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?


Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.


Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz –
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?


S hogy a tömeg miért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s még sem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?


Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!


Firenze 1984. X. 12.


Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.


Gyimóthy Gábor svájci költő hajdani iskolatársa, Gmoser György meghívására érkezett Kiskőrösre, hogy a Költészet napja alkalmából április 14-én délelőtt találkozzon a középiskolás diákokkal és este a könyvtárban a felnőtt olvasókkal. A költő, műfordító, természettudós, feltaláló, ipari formatervező 1956-ban disszidált Ausztriába, majd onnan települt Svájcba.


A kiváló humorú irodalmár a magyar mellett anyanyelvi szinten beszél németül, folyékonyan angolul, jól olvas és társalog franciául, még iskolás évei alatt megtanult latinul és oroszul, később olaszul, spanyolul és japánul is. Szerelme a magyar nyelv iránt azonban örökérvényű, hiszen verseiben vissza-visszatérő motívum anyanyelvének dicsérete.


Vidám szójátékait kötetbe gyűjtötte, a műfajilag és nyelvfordulatokban gazdag, változatos gyűjtemény a szerző alapos műveltségéről, sziporkázó szellemességéről tanúskodik. A magyar nyelv különlegességét Nyelvlecke című költeményében fejezi ki a legtalálóbban, amikor a megy szó jelentését annak 75 rokon értelmű megfelelőjével írja le.


S hogy nemcsak kiváló rímfaragó, de káprázatos előadó is, arról pillanatok alatt mindenkit meggyőzött bemutatkozó estjén.


- Amikor verset írok, gyakran szándékomban sincs verset írni, csupán játszadozom a szavakkal, és a végén összeáll a vers. Lehet, hogy régimódi elképzeléseim vannak afelől, milyen is legyen egy vers, de én valahogy mindig úgy gondolkoztam, hogy rímelnie kell, üteme legyen, sőt még az sem árt, ha mondanivalója is van - vallja munkásságáról.


Gyimóthy Gábor legismertebb művei: Tillárom versek, Van egy madár, Hét és hó, Szerelem a szavakat, Mar-has-ág, Örök szerelmem, A kacsalábon forgó vár. Fordításai közül kiemelkedik Wilhelm Busch híressé vált Max és Móricz című sok nyelven kiadott klasszikus német, hét csínyből álló története, amelyekben a két szörnyű gyerek mindenkit több soron rászed.


Boda Zsuzsa